Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márton Áron breviárium

  "A bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak. Marx és Lenin a legkövetkezetesebb liberálisok. Nem álltak meg félúton, a liberális tételekből lehozták a legvégső következtetéseket. Kant még annyit mondott, hogy az Isten létét nem lehet bizonyítani, Marx már biztosan hirdeti, hogy nincs.

   A tőke a liberális parlamentek mellett, sőt azokon keresztül úgy használta ki az ország népét, hogy akarta, a tanácsköztársaság államkapitalizmusa pedig egy elméleti gazdasági rendszer esztelen erőszakolásával támaszt éhínséget, s a megindult éhes tömegeket lovasdandárokkal, vagy a biztosabban ölő gázzal ezer számra kegyetlenül küldi a halálba.

  A fasizmus az Istent pusztán hasznossági tényezőként veszi. Evangéliumában legfelsőbb érték a faj. Első tétele így hangzik: Szeresd a fajodat mindenek felett, s a többieket gyűlöld.

  A hitlerizmus hasonló tüneteit világgá jajgatták, ismerjük. A túlzó fajiság jegyében indult mozgalom fajistenítésében az önzésig fokozott nemzeti érdekeket mások jogaival szemben is és brutálisan követeli Rendszerében az állam nem jogállam, hanem hatalmi állam egy fajnak a szolgálatában." (1933-34)

  "A népek gyilkos versengésének vagyunk tanúi és egyben megélői. A népeket meghatározó természetes különbözőségek ellentétekké, az ellentétek pedig természetellenes gyűlölködéssé fajultak s félelmetesen kavarognak az emberiség feje fölött meggyűlt viharfelhők. A légkör iszonyatos nyomása alatt riadtan figyelnek a népek, még a hangosak is. Senki sem tudhatja, mi lesz, ebből a világvajúdásból mi születik meg. De egy bizonyos: akár bekövetkeznek a készülő katasztrófák, akár győz a békés belátás, a mostani kavargásból a jövőbe csak azok a népek menthetik át életüket, amelyek munkába tudják állítani összes szellemi és erkölcsi erőiket. Vajon lesz-e a magyar népnek Széchenyi-lelkületű értelmisége, amelyik ezt belátja és a történelem szándékát erős markolással és lázas munkával az élet irányába fordítja?!" (1937)

 "Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék. Ígérem, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek. ..." (1939. február 12.)

 "Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegyelem áldottjainak." (1939. március 31.)

 "A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk. A kényelmes napokról nekünk lekell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek." (1939)

 "Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink évre és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik." (1940)

 "Be kell vallanunk őszintén, hogy a bajok felidézésében amelyek a világra zúdultak, s azt még fenyegetik, mindnyájan bűnösök vagyunk. Mi is támogattuk a hamisságot, Isten törvényeit megvetettük, s talán segítettük is a vallás ellenségeinek törekvésit." (1940)

 "Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát... Népünknek nem tulajdonsága az ellenségeskedés. Újabban is megható tanújelét adta, hogy bajbajutott embereket - ha más nép fiai is azok - mennyi megértéssel, szeretettel és segítőkészséggel tud felkarolni s a legnagyobb áldozatokat mindig ő hozza. Értesültem, hogy híveim az egyházmegye legkeletibb határától kezdve mélységes megdöbbenéssel fogadták ismert személyiségek szabadságának korlátozásáról és bizonytalan sorsáról elterjedt híreket. Ugyanígy aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket... népünk megérti, hogy a rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket váltanak ki; keresztény érzése azonban ösztönösen tiltakozik, ha ugyanakkor tapasztalja, hogy az emberi személy méltóságát megalázzák..." "Kedves Fiaim!... lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket... De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítéséről nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség." (1944. május 18.)

 "...megismétlem az utóbbi esztendőkben ismételten hangsúlyozott figyelmeztetésemet és rendelkezésemet: papjaink a politikával semmiféle ürügy alatt, még az egyéni védekezésük szerint látszólagos jó eredmények érdekében se foglalkozzanak... A politika sohasem a pap feladta, sőt minden időben hátrányára volt az igazi papi hivatás kifejtésének.

A püspöknek meg kell hallania híveinek nagy aggodalmát és ki kell mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondani. Ez azonban nem politika. Itt az életünkről van szó. S az élethez Istentől kaptunk jogot." (1944)

 "A kegyelem és a parancsok előtt egyforma minden ember, bármilyen nyelvet beszél és bármelyik fajhoz tartozik." (1944)

 "Az egyház állásfoglalásának és következetes magatartásának a felebaráti szeretet pozitív parancsa mellett a kereszténység alapvető hittétele, mely szerint mindnyájan Isten gyermekei és Krisztusban mindnyájan testvérek vagyunk.

 Számunkra azonban, Tisztelendő Testvéreim, változatlanul érvényben van szent hitünk alaptétele. A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint a nyugalmas időkben. Az ádáz ellenségeskedés szívettépő zűrzavarában, amikor a halálgépek félelmetes motollái nemzedékeket tépnek ki az emberiség testéből és sodornak bele immár az ötödik éve sötétben hömpölygő roppant halálfolyamba, amikor az emberiség örök értékei, az emberi szellem nagy lángolásainak, erőfeszítéseinek, hősi és szent felszabadulásainak emlékei égnek hamuvá és omlanak porba egyik napról a másikra, amikor a vihar ítéletes zúgásában népek reszketnek jövő sorsuk miatt, - Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben - bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is - a testvérét nézze.

 Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer évi munkájának egyik nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát. Nem keresztény, hanem pogány szellemben jár el, s - akarva-nem akarva - csatlakozik azokhoz a törekvésekhez, amelyek fajokra, elkülönült társadalmi osztályokra és önző szövetkezésekre bontották, egymással szembeállították és kibékíthetetlen ellenségeskedésekbe hajszolták a népeket; aki a felebaráti viszont az emberek egyik csoportjától bármilyen meggondolások alapján elvitatja, magára vonja az ítéletet, hogy adott esetben őt úgy tekintsék, mint a "a pogányt és a vámost" -, ami az evangélium nyelvén törvényenkívüliséget jelent.

 Végül kötelez, Tisztelendő Testvéreim, utolsó alkudhatatlan kincsünk: a népünk becsülete. A nép mindenütt az igazságos jogon, a mindenkire egyformán alkalmazott törvényeken és a mindenki iránt megnyilvánuló szereteten felépített rendre vágyik, mert vele született jó érzékével és időtlen tapasztalataiból tudja, hogy ez adja meg életének azt a biztos keretet, melyben magáért, családjáért, és a közösség javáért is nyugodtan dolgozhatik. Népünknek nem tulajdonsága az ellenségeskedés; újabban is megható tanújelét adta, hogy bajbajutott embereket - ha más nép fiai is azok -, mennyi megértéssel, szeretettel és segítőkészséggel tud felkarolni s a legnagyobb áldozatokat mindig ő hozza. Ha nagy veszélyeket kellett elhárítani, pénzét, munkáját, vérét adta oda a szent cél védelmére. Most is Keleten épít falat testéből, hogy a tűzhelyeit fenyegető ellenséget feltartóztassa. Méltán várja tehát, hogy amúgy ő harcol, dogozik és adózik, az otthoni élet felelős gondozói, az erkölcs és vallás hivatott képviselői a jog, igazság és szeretet parancsai szerint lássák le tisztjüket.

 Értesültem, hogy híveim az egyházmegye legkeletibb határától kezdve mélységes megdöbbenéssel fogadták ismert személyiségek szabadságának korlátozásáról és bizonytalan sorsáról elterjedt híreket. Ugyanúgy aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket. Örömmel hallottam híveimnek ezt az erkölcsi felfogását, véleményét és ítéletét és főpásztori büszkeséggel említem föl, mert ez a széles tömeg felfogása, véleménye és ítélete, s egyúttal örvendetes jele annak, hogy az igazi katolikus szellem mélyen benne gyökerezik és ma is eleven erőként él népünk lelkében. Fiai a keleti határokon az embertelen szovjet rendszer betörése ellen harcolnak, városaink és ipartelepeink védtelen lakói az angolszász hatalmak bombázásaiban egy másik embertelenség fájdalmait szenvedik; népünk megérti, hogy e rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket váltanak ki; keresztény érzése azonban ösztönösebben tiltakozik, ha ugyanakkor itthon tapasztalja, hogy emberekben az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban vagy emberi jogaik védelmében korlátoznak a véleményük, vagy vallási mivoltuk miatt.

 Kedves Fiaim! Lehet, hogy üldöztetéseket kell elszenvednetek; lehet, hogy gúnyolni és sárral fognak megdobni titeket; lehet, hogy hála és elismerés helyett hálátlanság lesz a fizetségtek. De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldözetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség." (1944. május 18.)

 "Tegnap értesültem, hogy a zsidó-címen az elmúlt napokban összegyűjtött zsidókat és keresztényeket el fogják szállítani. Amit az ilyen szállítmányok kezeléséről és jövő sorsáról mondanak, az ember nem tudja megdöbbenés és mélységes megrendülés nélkül hallani.

 Kötelességeim visszahívnak munkahelyemre, Romániába, de emberi, keresztény és magyar kötelességemnek tartom, hogy visszaindulásom előtt az illetékes hatósági tényezőket szeretettel és Isten nevében kérjem, hogy az embertelenségeket akadályozzák meg, vagy ha erre nem képesek, ne működjenek több ezer ember elpusztítására irányuló cselekményben közre.

 Ezekben a végzetes napokban minden felelős embernek éreznie kell, hogy nemzetünk sorsa és vele együtt mindannyiunk sorsa Isten kezében van, nem lehet tehát Isten bosszúállását magunk fejére hívnunk olyan bűnök elkövetésével, vagy azokban való közreműködéssel, amelyeket a katekizmus az égbekiáltó bűnök közé sorol, s amelyeknek földi megtorlása a tapasztalat szerint nem marad el." (1944. május 22.)

 "A fajelmélet hívei természetesen levonták a szélsőséges felfogás végső következményeit is. A saját nemzetük jogainak kizárólagos igénylését hitvallássá tették és más nemzetekkel szemben a nyílt és szervezett türelmetlenségét írták zászlajukra, ami a bizalmatlanság, ellenségeskedés és gyűlölet magvát hintette el és végzetesen kiélezte az ellentéteket az államok és nemzetek között.

 Jártunk a munkatáborok nyomorúságra ítélt lakói között. Sorsuk rosszabb volt, mint a rabszolgáé, akit a gazdája legalább azért gondozott, hogy munkaerejét megtartsa.

 Tanúi voltunk embertelen rekvirálásoknak, amikor híveinktől rajtaütésszerűen minden gabonaneműt levettek, s a buzgó végrehajtó közegek a dagasztásra előkészített lisztet is kiöntötték a teknőből, a kenyeret kérő gyermekek szemeláttára. 1940 őszén és a következő években híveink egyharmada hagyta el ősi lakóhelyét, adta fel házát, üzletét, apáitól örökölt földjét, szakadt el családjától. S hiábavaló volt minden erőfeszítésünk, hogy visszatartsuk, nekivágtak a bizonytalanságnak megengedett és meg nem engedett utakon, mert nem bírták a kisebbségi ember számára adatott sorsot és mi védelmet biztosítani nem tudtunk. Közvetlen közelből tapasztaltuk azt a perzselő gyűlöletet, mely a múlt év őszén a védtelen lakosság ellen olyan magasra felcsapott. Láttuk a heteken át gyalog, élelmezés nélkül hajszolt embereknek, az Erdély északi részén összefogott híveinknek szűnni nem akaró processzióját, s hallottunk a bosszúállás felvonulásáról, mely ezekben az időkben rettegésben tartotta egész vidékeknek népét és ártatlan emberek vérével szennyezte be a földet.

 Minket súlyos esztendők súlyos tapasztalatai annak a végtelenül lehangoló végső következtetésnek levonására kísértenek, hogy ahol a nemzeti érdek egyoldalú és türelmetlen eltúlzással minden más fölé emeltetik és ez a felfogás behatol a lelkekbe, ott kisebbségi ember számára szabad emberhez méltó élet nem lehetséges.

 Még nyomasztóbb bizonytalanság nehezedett a kisebbségek életére. Törvények biztosították jogaikat, de ugyanazon jogokat más törvényekkel vagy a törvény megfelelő értelmezésével tetszés szerint korlátozták. Még többször kaptak szép és biztató ígéreteket, az ígéretek beváltására azonban ritkán került sor, s utólag rendesen kiderült, hogy nem is gondolták komolyan. Nemzetközi védelmet helyzetek számukra kilátásba, de hamarosan tapasztalniok kellett, hogy a nemzetközi sakktáblán, ahol a nagyok játszanak, ők a kiütött figurák.

 A Teremtő Isten elgondolása szerint a kis népek létjoga éppoly erős, mint a nagyoké. Élni akaró nép még a kisebbségi sorsban sem törődhetik bele abba, hogy magát feláldozza a többség nemzeti önzésének, mely a természetjog és az isteni törvények által megvont határokat túllépi. Valamint abba se, hogy idegen testnek tekintsék s mint ilyen szabad vadászterület legyen annak a másik önzésnek, melyet a közélet bírálói korrupció néven ostoroznak. "Egy nemzet élniakarása sohasem jelenthet egyet a másik halálos ítéletével" (XII. Pius békeszózata, 1939)

 Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelőshez, a vallás szabad gyakorlatához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje. Kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által, a maga felelősségére intézze, a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek a tiszteletbentartása mellett." (1945. március 24.)

 "Az elfajulás azzal kezdődött, hogy egyoldalú eltúlzással a nemzetnek középponti jelentőséget tulajdonítottak, és ebből kiindulva megengedhetőnek tartották, hogy a nemzeti érdeknek minden más érdeket alárendeljenek." (1945)

 "Bizonyos mértékben mindnyájan felelősök vagyunk azért, ami történt: a mai társadalom téves fejlődéséért, az okozott károkért és az erkölcsi emelkedettség hiányáért. A kereszténységgel sokszor csak parádéztunk, alkalmi köpenyegként viseltük, de a törvényeit egyéni életünkben sem követtük és főképp eltűrtük azt, hogy a keresztény elveket a közéletből minden lényeges vonatkozásban kiküszöböljük. Most ütött a jóvátétel órája." (1945. október 28.)

 "Szokásban van, hogy reakcióval vagy a reakció pártolásával vádolják meg azokat, akik egy bizonyos felfogásról és eljárásról véleményt mernek mondani. Igazunk tudatában a váddal nyugodtan szembenézhetünk. De mikor vádolnak, a vádaskodók arra hivatkoznak, hogy a nép nevében beszélnek. Mi a népünk felfogását is ismerjük és úgy véljük, hogy jól ismerjük. A mi népünk tiltakozik az ellen, hogy a nevében és a felhatalmazására hivatkozva természetszerű vagy szerzett és kiérdemelt jogokat semmibe vegyenek és méginkább tiltakozik az ellen, hogy egyoldalú ítélkezéssel lemarasztaljanak embereket, családokat, intézményeket, amelyek és akik két évtizeden át a jogfosztó törekvések és önkény minden keserűségét megízlelték." (1945. december 20.)

 "Azzal kezdődött, hogy a kormány elrendelte a magyarság vezetőinek internálását. E rendelet végrehajtásaképpen a hatósági közegek többezer magyart fogtak össze és hurcoltak el emberkínzásba menő módon különböző lágerekbe. Akiket nem vittek lágerbe, azokat a lakásukon, vagy lakhelyükön internálták.

 Az egyéni internálásokon kívül az egész magyarságot lakóhelyére internálták egy másik rendelettel, mely úgy intézkedett, hogy a magyarok speciális belügyminiszteri engedély nélkül sem gyalog, sem közlekedési eszközökkel nem mehettek egyik helységből a másikba. Alulírottat is ezen a címen kísértette vissza a rendőrquestor 1944. nov. 3-án Nagyenyedről Gyulafehérvárra.

 A 16-20 éves ifjakat az ország keleti részébe kezdték szállítani munkaszolgálatra anélkül, hogy megfelelő élelmezésükről és szállításukról gondoskodtak volna.

 A háborús szükségletekre való tekintettel a kormány súlyos állat- és terménybeszolgáltatásra kötelezte a lakosságot, és a végrehajtóközegek a titkos rendeletre való hivatkozással a kivetett kvótát a kisebbségeken hajtották be kíméletlen módszerekkel.

 A helységeken átvonuló, vagy odavezényelt katonai egységeket a helyi hatóságok elsősorban a kisebbségekhez szállásolták el akkor is, ha a kisebbség a lakosságnak csak elenyésző töredéke volt.

 A katonai kórházakhoz és más katonai munkára kisebbségeket osztottak be: asszonyokat, tekintet nélkül családi állapotukra, férfiakat, tekintet nélkül korukra. Nem egy esetben a csendőrség éjjel verte fel a falu magyar lakosságát, hogy reggelre a munkahelyre a városba szállítsa.

 A családfenntartó férfiak jelentős része - immár több év óta - még mindig munkatáborokban sínylődött embertelen körülmények között, amit később a baloldali újságok is szellőztettek.

 A csendőr- és rendőrterror mellett külön csapásként jelentkeztek az ún. Maniu-gárdák. Fegyveres bandák portyáztak a magyar falvakban, a magyar lakosságot verték és fosztogatták. Ezek a bandák a harcoló magyar hadsereg nyomában bevonultak Észak-Erdély magyarlakta területeire és ott már nemcsak fosztogattak, hanem gyilkoltak és hajmeresztő kegyetlenségek sorozatát követték el, terror alatt tartva egész vidékek lakosságát. Ezekről a kegyetlenségekről az újságok is megemlékeztek.

 A magyarellenes román támadás legnagyobb sikerét azzal érte el, hogy a városokból és a falvakból Észak-Erdélyben a békés magyar földművesek, munkások és értelmiségiek ezreit vitette el, mint "partizánokat" az óromániai és oroszországi táborokba. Pedig az így elhurcoltak között sokan voltak olyanok is, akik megszöktek a harcoló csapatoktól és részt vettek a megszálló németek ellen szervezett magyar ellentámadásban. A szintén kiszolgáltatottság állapotában lévő dél-erdélyi magyarságnak heteken át kellett látnia a magyar foglyok elszomorító sorsát. Az őszi esős időkben hosszú szakaszokon gyalog és élelmezés nélkül hajszolták ezeket az elcsigázott embereket.

 Az 1945. február 6-án megjelent rendelettörvény, az ún. kisebbségi statutum kimondja, hogy a nemzetiségeknek is joguk van az anyanyelvi oktatáshoz minden fokon. A magyar iskolafenntartó hatóságok megkapták az ezen törvényen felépülő nemzetiségi iskolatörvény tervezetét, azzal kapcsolatos javaslataikat el is juttatták az illetékes Minisztériumhoz még 1945 közepén. A tervezetből azonban a mai napig sem lett törvény. A magyar kisebbség iskolaügyét ma is rendeletekkel intézik el s ezekben a rendeletekben általában a Magánoktatási Törvény kisebbség-ellenes szelleme érvényesül.

 A román közigazgatásnak Erdélybe való bevezetése idején felelős kormánytényezők ismételten kijelentették, hogy a magyar tisztviselőket alkalmazni fogják. Ezzel szemben a vezető-állásokat rendszerint románokkal töltötték be s a magyar tisztségviselők - a magyar többségű városokban is - csak alárendelt kategóriákban maradhattak meg. Ehhez hasonló a kormánynak az a törekvése, hogy a magyar többségű városok magyar jellegét a román tisztviselők minél nagyobb létszámával lehetőleg megváltoztassa. E célból Kolozsvárról 24.000 magyar kitelepítését vették tervbe 1945. novemberében, tekintet nélkül a téli időszakra és a háborús nyomorúságra.

 Észak-Erdélynek a román közigazgatásba való bekapcsolása óta, különösen a falvak román lakossága körében egyre fokozódó magyarellenes izgatás észlelhető. Ez az izgatás kezdetben a magyar lakosság megfélemlítésére, kifosztására, földjének levételére irányult, később pedig mind gyakoribbak lettek a verések, sőt a gyilkosságok is. A román közigazgatás és rendőrség pedig semmit sem tesz ennek az anarchiának megfékezésére.

 Az autonóm vagy független Erdély létesítése sem oldaná meg a vitát. Ma, a nagy politikai egységek kialakulásának idején az ilyen kis egységek sokáig nem tudnának ellenállni az erősebb szomszéd vonzásának. Az erdélyi románság - nevelése folytán - a magyar fennhatóság alá nem kívánkozik. A magyar nemzettestből erőszakosan kiszakított erdélyi magyarságot pedig kisebbségi élete győzte meg arról, hogy román fennhatóság alatt sem egyedeiben, sem mint nemzetiség nem élhet szabad emberhez méltó életet.

 A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendező elveiként megjelölt. És ha a nemzetek közötti békét őszintén akarjuk előmozdítani, úgy gondolom, a kibontakozás útját ebben az irányban kell keresnünk." (1946. január 28.)

 "A "keresztény" szóval sokszor visszaéltek, címnek használták, sokszor erőszakot, bűnt, önzést palástoltak vele. Időszerű tehát, hogy kereszténységünk gyökereiről elmélkedjünk és a látszat-kereszténység helyébe a kegyelem erejével megtisztított igaz kereszténységet tegyük.

 Egy titokzatos kéz időnként felkavarja az embertó legmélyét, hogy a leülepedett szennyet kivesse és a fertőzött, poshadó vizet új források fakasztásával megtisztítsa. Így nyúlt bele legutóbb Isten az emberiség életébe. Megmutatta, hogy ez a világ törékeny és múlandó, és hogy az ember semmiféle címen sem lehet a maga istene. Sok volt már a bűn és nagy az ember kevélysége; tisztító szélvészre zuhanó villámokra volt szükség, hogy a rothadó tenger megmozduljon és az ember-vakond Teremtőjét felismerje. Megsuhogtatta hát vaserejét, és vihart küldött, mely felkavarta a bűnök vastag iszapját és gondolkodásra kényszerítette az Isten nélkül rendezkedő embert...

 Nekünk is jogunk van azt kérni, hogy ilyen szenvedéseknek ne vessenek alá. Több mint 25 éves kisebbségi életünk alatt megtapasztaltuk a politikai és gazdasági elnyomás nyílt vagy rejtett rendszereit és különböző fokozatait, folyamatos és egyre súlyosabb küzdelemre kényszerültünk kulturális és nyelvi értékeink megvédéséért; s a politikai, gazdasági és társadalmi helyzet, mely osztályrészünk lett, komoly akadályt vetett népünk természetes szaporodása elé is.

 Nem vállalhatjuk többé ezt az igazságtalan és megalázó helyzetet. És kérjük: ne kényszerítsék ezt ránk azok sem, akik sorsunk fölötti döntés jogát maguknak tartják fönn.

 Szabad emberhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, mert ehhez Isten-adta jogunk van. Kicsiny nép vagyunk, de kicsinységünk ellenére is a tartós békére vágyakozunk és az új rend felépítésére készülő népek családjának hasznos tagjai kívánunk lenni. A múltkori békeszerzésnél az önrendelkezés jogán számos népnek tették lehetővé, hogy fajtestvéreivel együtt és egy államban éljen; tőlünk akkor ezt a jogot megtagadták. Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van - minden hatalom onnan felülről adatott! - ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre.

 A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondani. Az a százezres tömeg, amely tegnap és ma itt hullámzott és a többi százezrek, akik ezeket hazulról lélekben kísérték, ezrét is imádkoztak.

 Ez azonban nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen!" (1946)

 "Olyan társadalom a célunk, amely elismeri és tiszteletben tartja az emberi személy méltóságát, szabadságát, jogait, amely elismeri és védi a keresztény házasság szentségi jellegét, felbonthatatlanságát, Istentől rendelt célját, amely a munkás számára is elismeri és tiszteletben tartja a tisztességes családi bérhez, a vélemény szabad kinyilvánításához és az életfeltételekhez való jogot. Olyan társadalomban kívánunk élni, amely kizárja az emberi önkény érvényesülését, amely igazságos törvényekkel és azok igazságos végrehajtásával biztonságos jogrendet tart fenn, és megvédi minden polgár elidegeníthetetlen jogait minden emberi hatalom támadásaival szemben.

 Szabad emberhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, mert ehhez Isten adta jogunk van. Kicsiny nép vagyunk, de kicsinységünk ellenére is a tartós békére vágyakozunk és az új rend felépítésére készülő népek családjának hasznos tagjává kívánunk lenni. A múltkori békeszerződésnél az önrendelkezés jogán számos népnek tették lehetővé azt, hogy fajtestvéreivel együtt és egy államban éljen. Tőlünk akkor ezt a jogot megtagadták. Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van - minden hatalom onnan felülről adatott -, hogy ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre.

 Itt az életünkről van szó. És az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedék sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen." (1946)

 "A gyűlöletet ma is szítják, népünket sok helyen ma is üldözik, a vagyonát ma is különféle címeken elveszik. Ismételjük: a bosszúnak a gondolatát is visszautasítjuk, és jobb szerettük volna, ha ezzel az üggyel nem kellene foglalkoznunk. De vannak elalkudhatatlan jogaink, mint embereknek is, és mint népnek is, és nem engedhetjük meg, hogy a politika elferdítse a tényeket és az igazságos béke elé akadályokat vessen." (1946. április 27.)

 "A társadalom tagjai tehát - amint ez már a demokrácia nevében kifejezésre jut, - két sarkalatos jog illeti meg: a vélemény szabad nyilvánításának és a választói vagy szavazati jog szabad gyakorlatának a joga.

 A véleményszabadság biztosítása a demokráciára nézve egyenesen életkérdés. Ahol a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozva van, ott nem lehet demokráciáról beszélni. Ott nem a nép hallatja szavát, hanem egyesek beszélnek a nép megkérdezése nélkül. És nem a nép akarata érvényesül, hanem kevesek uralkodnak a nép fölött, gyakran a népakarat ellenére.

 Az egészséges demokráciát az egészséges közvélemény alakítja, és ez csak ott működik, ahol szabad az ellenkező véleményeket is kimondani. Ez egyéként az emberi természetnek is a követelménye, másképp nem őrizheti ellen önmagát. A kérdéseket és tennivalókat a megvitatás és a minden oldalról való megvilágítás módszerével határozhatja meg szerencsésen. A demokrácia igazi erejét és tekintélyét azok a pozitív eredmények biztosíthatják, amelyeket fel tud mutatni. Az ellenkező vélemények elnyomásával a saját gyöngeségét árulja el.

 A társadalom tagjainak, hogy az említett kettős joggal, a vélemény szabad nyilvánításával és a szavazati joggal lelkiismeretük szerint és a közösség javára élhessenek, joguk van tudni az igazságot.

 Jogos követelmény tehát, hogy azok, akiknek a tájékoztatás kötelességük, a kérdésekről a népet becsületesen tájékoztassák, igazat mondjanak és írjanak. És ugyanilyen jogos követelmény, hogy a nép felfogását, kívánságait és panaszait becsületesen és valóságnak megfelelően tolmácsolják az intéző körök felé. Ha egy kényszerhelyzetben lévő nép néma hallgatással vesz tudomásul eseményeket, ne állítsák azt, hogy örömben úszik. És ha akadnak, akik utasításra örömet mutatnak, ne képzeljék eltúlzással mögéjük az egész népet. Az elhallgatás vagy megtévesztő beállítás elárulása a nép érdekeinek, de jogos felháborodást válthat ki az intéző tényezőknél is, amelyeknek a helyes intézkedés érdekében ismerniök kell a valós helyzetet.

 Mert a demokrácia - és ez a harmadik tudnivaló, - csak lelkileg művelt és fegyelmezett emberek között működik jól.

 A demokrácia kimondása még nem jelenti annak megvalósulását. A demokrácia nagy nehézsége minden már rendszerrel szemben éppen abban van, hogy erkölcsi érettséget követel meg a társadalom minden tagjától, vagy legalábbis annak döntő többségétől. Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani.

 A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye. Minden embernek joga van, hogy a közösség ügyéhez hozzászóljon, de minden embernek egyben kötelessége, hogy ezen jogával komolyan éljen. A helyzetek kedvező vagy kedvezőtlen alakulásáért minden ember felelős. Aki a közügyek iránt közömbös, vagy emberi tekintetből vagy pillanatnyi haszonért azokkal üzérkedik, a saját becsületével együtt elárulja nép ügyét.

 Az embernek, társadalomnak és politikai tekintélynek ez a belső összefüggése felbonthatatlan és ettől legkevésbé a demokrácia tekinthet el. A demokrácia tulajdonképpen védekezés az önkény, az erőszak, a diktatúra minden formája ellen. A demokrácia, amikor az ember és a társadalom, az egyén és a közösség helyes viszonyát és zavarmentes összedolgozását kívánja biztosítani, ki akar küszöbölni minden önző és önkényes beavatkozást, amely akár az egyén, akár a társadalom célját sérthetné. De ki védi meg az embert az önkény ellen, ha az Isten felségjoga alól kivesszük? És ki fogja le az erőszak és hatalom kezét, ha az emberi társadalmat az Isten által meghatározott rendből kiemeljük?

 Az Önkény eszközeivel kierőszakolt tekintély látszólagos és nem tart sokáig. Az emberi természet úgy van alkotva, hogy az erőszakra erőszakkal felel, és nem nyugszik, amíg azt meg nem dönti. A vezetőknek tudniok kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.

 Fegyvereink és kényszerítő eszközeink nincsenek. Célunk érdekében a felvilágosítás, az értelemi meggyőzés és beláttatás, a vallási és erkölcsi nevelés eszközeit használjuk, és készek vagyunk minden jószándékú emberrel összefogni, hogy a lelkek nyugalmának helyreállítását és "egy emberséges, lelkileg emelkedettebb társadalomnak" a megvalósulását előmozdítsuk, elvi álláspontokból azonban egy hajszálnyit sem engedhetünk, mert hitünk és meggyőződésünk, hogy az Egyház az igazság birtokában van." (1946. november 28.)

 "... felelősek azok a vallások és azok az egyháziak, akik a mindenkori hatalom előtt szolgalelkűen meghajoltak, - ma ennek, holnap az ellentétes iránynak uszályába kapaszkodtak, az igazság és a nagy erkölcsi törvények védelméről gyáván lemondtak, a hatalom törvénytelenségeinél asszisztáltak; akik a korszellemmel mindig kiegyeztek ötven százalékra, a maguk hűtlen és elvtelen magatartásának igazolására pedig olyan mentségeket találtak ki, hogy az igazságba és az erkölcsbe vetett hitelét s az erkölcsi tekintély hitelét a hűséges és jószándékú hívek lelkében is megölték.

 Elpogányosodtunk - s pogány szenvedések szakadtak ránk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, - s igazságtalanságokat kell elszenvednünk mindennap. A szeretetet régen elfeledtük, - s önző, könyörtelen emberekkel van dolgunk nap nap után. Komolyan kell tehát vennünk és szószerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett, és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is az igazságot és szeretetet kell érvényre juttatnunk. Vagyis: újból keresztényeknek kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjük, a földön emberi életet élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk." (1947. január 1.)

 "Az elgépiesített élet elgépiesítette az ember szellem életét. A tömeg a szellemi táplálékát is tömeg-cikkben kapja. A mozik, az újság- és könyvkiadó vállalatok szériagyártásra rendezkedtek be. Gyártják és saját érdekképviseletüknek megfelelően alakítják nemcsak a híreket, hanem a nézeteket, felfogásokat, állásfoglalásokat és a világszemléletet is. Az olvasó tömegember régen leszökött arról, hogy gondolkozzék és önálló állásfoglalással fárassza magát. Könyvekben, a megszökött újságban, kaszinóban, a politikai pártban készen kapja a véleményt világtörténés bármely kérdéséről. És gondolkodás nélkül el is fogadja.

 A szellemi önállóságnak ez a hiánya mintha együtt járna erkölcsi fogyatékossággal is. Aki készen kapja, és a készen kapott vélemény birtokában megszokja, hogy aggodalom nélkül ítélkezzék gondolatok és tettek, vélemények és magatartások, elevenek és holtak fölött, az könnyen elhiszi magáról, hogy felkészülté s képes a mások tanítására és vezetésére is. Ezzel az emberrel nehéz megérteni az egyenlőség fogalmának - vagy jelszavának - belső ellentmondásait, veszélyeit, igazi értelmét. Amelyik társadalomban pedig a szellemi és erkölcsi értékek rendjét és érvényességét megtagadják, ott szükségszerűen bekövetkezik az élet hanyatlása. Ott az egyenlőség legfeljebb abban valósul meg, hogy az erkölcsi példa és a rátermett szellemi vezetés hiánya miatt nagyjából egyformán műveletlen, egyformán szegény és egyformán megbízhatatlan lesz minden polgár.

 Az egyéniség kifejlődésének és az értékek kiválasztódásának a megakadályozása az élet színvonalának süllyedését idézné elő, viszont az alapvető emberi jogok egyenlőségének a tagadás tűrhetetlen igazságtalanság volna, és megszégyenítő szolgaságra vezetne. Haladó társadalomnak nem lehet ambíciója sem a barbár, sem a szolga.

 A testvériség kötelezettsége fennáll mindenkivel szemben. Nem lehet fajok, nyelvek, vallások, elvek, politikai felfogások alapján osztályozni az embereket testvérnek és nem-testvérnek. A parancs egyetemes, mindent átfogó. Az apostol méltán nevezi királyi parancsnak." (1947. március 25.)

 "A leghatározottabban kijelentem, hogy semmiféle összeesküvésben vagy kormányellenes szervezkedésben nem vettem részt... Ami a másik vádpontot illeti, amely szerint a békeszerződések tárgyalása alkalmával indítványoztam egy olyan határmegállapodást, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő magyar testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, az megfelel a valóságnak és ezért vállalom a felelősséget. Sőt, kérem a Bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező és mindenért engem terhel a felelősség." (1951 július)

 "Az én dolgom az, hogy kit szentelek pappá, a kormány pedig azt tekinti törzskönyvezett papnak, akit akar" - mondta Márton Áron a szentelésre váró növedékeknek." (1955 december)

 "Opus iustitiae pax. A béke az igazságosság műve

A béke ügyét tehát az szolgálja, aki az igazságosság érvényesülését előmozdítja, következőleg: Az Egyház és egyháziak, s elsősorban az iránymutatásra hivatott teológiai tanárok csak olyan békemozgalmat támogathatnak, melynek célja, hogy az igazságosságot juttassa diadalra.

 A katolikus egyház helyzete nem felel meg az igazságosság követelményeink.

 Jelentessék ki, hogy a vallástalanság nem jelent előnyt és nem pótolja a szakmai képzettséget." (1961. június 14.)

 " A törvény szerint jogunk van - és ez a jog minden állampolgárt megillet - vallásunkat saját szokásaink, törvényeink, liturgikus szabályaink keretei között gyakorolni. Jogunk van Egyházunk ünnepélyesebb vallási gyakorlataiba is bekapcsolódni.

 A különböző korlátozások, büntetések, megfélemlítések, a papok működésének megvonása, áthelyezések késleltetése vagy megtagadása, stb. következtében nem tudjuk papjaink és híveink lelki és vallási irányítását normálisan ellátni. Állandó bizonytalanságban és félelemben élünk. Papok és püspök, senki sem tudja, mikor vonják felelősségre vagy mivel büntetik hivatali, vallási, lelkiismeretbeli kötelességeinek teljesítése miatt. S ha ebben a légkörben és szoros gyűrűben lélegezni akarunk, a törvényellenesség vádját szegezik mellünknek.

 Úgy értesültem, hogy a meghatalmazottak papjaimat magukhoz rendelték a körlevéllel kapcsolatban. Tisztelettel kérem Önt, Vezértitkár Úr, ne büntesse papjaimat az én "magatartásom" miatt.

 Az én magatartásomat az Egyház és a vallás helyzete determinálja. Sokszor éreztem az Ön hatalmának erejét, és ha a jövőben is éreztetni akarja, el fogom viselni. Azt tartom, hogy a püspöknek, ha hivatali kötelességeit hűségesen akarja teljesíteni, osztoznia kell az Egyház és a vallás sorsában." (1966. február 16.)

 "Isten törvényeit tanítottuk, de nem vállaltuk. Nem éltünk aszerint, amit hirdettünk. Szépen szóltunk az Istenről, de embertársainknak nem tudtuk megjutatni az Isten arcát.

 A hívő embernek a világba vetett létéből következik,, hogy folyton kritikusnak kell lennie önmaga, saját élete iránt." (1966)

 "...nem a világ feladata az, hogy megértse az egyházat, hanem az egyház feladata az, hogy megértse a világot, hogy ezáltal legyen maga is érthető a világ számára." (1967. április 2.)

 "A természet nem ismer felsőbbrendű és alsóbbrendű, hanem csak egyenlő méltóságú embereket. Az államok pedig olyan testületek, melyeket emberek alkotnak, tehát természetjogilag az államok között sem lehet különbség méltóság tekintetében, de ezt az elvet ma úgy látszik, egyre nehezebb érvényesíteni az államok közötti viszonyban." (1968 február)

 "összenőttem a Te, a Ti nemzedéketekkel. Ha adtam valamit, csak azért volt, mert tanulásra ösztönzött a Ti lelkesedésetek, az igazság útjait kereső érdeklődésetek, a tiszta eszményért hevülő ifjúságotok. Isten ajándékának tartom, hogy útitársamnak vallhatlak Téged és még néhányat a Te nemzedékedből." (1969. február 11.)

 "A püspök küldetésénél fogva nem technikusa az emberi fejlődésnek. Nem az ő feladata, hogy a fejlődés modelljét kidolgozz és előterjessze. De az emberi fejlődés minden megnyilvánulása iránt élénken érdeklődnie kell, mint Isten tervének történelmi kifejeződése iránt." (1972. január)

 " a papnak mindig a gyöngék, az elnyomottak, a kizsákmányoltak, a szenvedők, a megalázottak oldalán van a helye." (1973. április 29.)

 "Le kell tehát győzni a nemzeteket elválasztó gyűlölködést, el kell ítélni minden mesterkedést és hazug propagandát, vissza kell adni a szerződések minden mesterkedést és hazug propagandát, vissza kell adni a szerződések és az adott szó hitelét, el kell fogadni és a nemzetközi életben kötelezővé kell tenni az elvet, hogy az erőszak nem lehet jogalkotó tényező." (1974. augusztus 10.)

 "A hierarchia feladta, hogy szavát felemelje, amikor az igazságot, vagy az emberi személyiség méltóságát és az alapvető jogait támadás éri.

 Kész vagyok visszamenni a börtönbe, de nem mondhatok le a püspöknek arról a jogáról, hogy én szabjam meg, melyik pap hol működhet." (1974)

 "Ami a miénk, azt természetesen meg akarjuk tartani, de ígérjük, hogy a szomszéd területébe nem kaszálunk bele. Ha pedig emberi gyarlóságból mégis előfordulna valami, aminek nem szabad előfordulnia, keresni fogjuk a megfelelő módot, hogy az elintézzük egymás között úgy, ahogy keresztényekhez illik." (1975)

 "Az Egyház hitelét csak növeli, ha elismeri, hogy sok kérdésnek a megoldását még csak keresi, s érzi, hogy hibát is követhet el. ... az egyházi intézmények és gyakorlatok, melyek a múltban szükségesek és hasznosak voltak, elavulnak és a változott körülmények között már nem használhatók. Az Egyház nem tartja kezében a történelem fejlődését, s a fejlődés folyamán felvetődő kérdésekre nem rendelkezik kész válaszokkal. ...az Egyháznak szolidárisnak kell lennie minden kérdező és kereső emberrel, mindenkivel, aki érzi, hogy nem a célnál, hanem csak úton vagyunk. Nem szabad úgy tennie, mintha mindent tudna, s már kezében volna minden mai kérdés egyetlen lehetséges megoldása." (1975)

 "A hívő embernek Isten gyermekét és saját testvérét kell meglátnia embertársában, akkor is, ha máképpen gondolkodik, mint ő, más nyelvet beszél és talán mások a vágyai és célkitűzései. Erre is sokszor rámutatta, amikor tanítottalak titeket és búcsúzóban ismét kérlek, tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek. Csak úgy fogjuk elkerülni a még mindig fenyegető háborús veszedelmeket, úgy fogjuk megtalálni az egyetértést és az igazi békességet, ha őszinték vagyunk egymáshoz, nem félünk egymástól és kölcsönösen segítjük egymást életfeladataink teljesítésében. ...Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül." (1980 május 15.)