Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Iskolatörténet

Az oktatás kezdetei

Az iskolák alapításában az egyház elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az első iskolák az úgynevezett káptalani, konventi kolduló rendi iskolák voltak, amelyek az egyházi személyek (papok, szerzetesek) utánpótlásáról gondoskodtak: előkészítették külföldi egyetemek látogatására a diákokat. Ezek az intézetek viszont kizárólag a magukat egyházi szolgálatra elkötelezetteket fogadták be. A plébániák mellett működő iskolázás gyakorlata csak lassan terjedt a nagyobb városokból a kisebbekbe, majd a falvakba. A XIV. században Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Besztercén működött plébánosi felügyelet, városi iskola, de olyan falut például, mint a Kolozs megyei Egeres,52 ahol a plébános mellé rendelt skolasztikus tanít, ritkán találunk még a XV. században is. A székelyföldön Hídvég és Előpatak (1429), majd Zsombor (1488) büszkél­kedhet az oktatás ilyen korai meglétének írásos bizonyítékaival.53

A közép-európai egyetemek megalakulása (Bécs, Pécs, Krakkó, Prága) ösztönözte az erdélyi oktatás fejlődését, hiszen ezeken az egyetemeken már elérhető távolságban és megfizethető költséggel tanulhattak az erdélyi fiatalok. A külföldi egyetemeket látogató diákok többsége azonban kezdetben szász volt. A szász székek iskolatörténeti forrásai 1361-ig nyúlnak vissza (ekkor már szabályozták a falusi (!) szász iskolamesterek helyzetét, kötelezettségeit). A székely iskolatörténeti adatok csak a XVI. században kezdenek sűrűsödni és válnak beszédesebbekké, de az iskolák oktatásának tartalmáról, szintjéről még mindig nem beszélnek a források. Feltehetően az iskolák döntő többsége ele­mi szintű volt, az olvasás és írás, esetleg a számolás alapismereteivel láthatták el a tanulókat - véli Dankanits Ádám.54

Székelyudvarhelyen 1593-ban alakul meg a mai Tamási Áron Gimnázi­um őse, majd a reformáció után a protestáns felekezetek is kezdik kiépíteni a maguk iskolahálózatát. A városban 1670-ben indul a második középszintű iskola, a Református Kollégium, egy elemi iskola folytatásaként. Mindkét intéz­mény feltehetően kedvezően befolyásolta a népoktatás fejlődését a XVII-XVIII. századokban.

Az írásos bizonyítékok tanúsága szerint a XVI. század vége, de főleg a XVII. század az elemi fokú falusi iskolák elszaporodását hozza magával. A mohácsi vész (1526) után létrejövő önálló erdélyi fejedelemség kulturális fejlődése, gazdasági gyarapodása eredményeként nő az iskoláztatás igénye. A népiskolai hálózat kiszélesedik, amelyben az anyanyelvi oktatásért síkra szál­ló Apáczai Csere Jánosnak és Bethlen Jánosnak óriási érdemei vannak.

Az általunk vizsgált vidék környező protestáns falvaiban a XVI-XVII. század folyamán már működő elemi oktatásról maradtak fenn adatok: Nagygalambfalva (1566), Felsőboldogfalva (1592), Agyagfalva (1656), Kisgalambfalva (1675), Bögöz (1697), már skólamestert, rektort tart ebben az időben.

A reformáció eszméje Vágásban és Dobóban is megpróbált gyökeret verni, 1630-ban azonban Brandenburgi Katalin népszámlálás után a többségben lévő katolikusoknak adta vissza a három falu közös templomát, megpecsételve ezáltal a régió további sorsát: a protestantizmus az évszázadok során lassan teret veszített.

A XVII. század végén, Marosszéken 36 iskola működött, tehát szinte minden második faluban volt mester. Feltételezhetjük, hogy Székelyföld más vidékein sem volt a helyzet rosszabb. Ezeket az iskolákat a falu közössége tartotta fenn és a lelkésznek rendelte alá. Elemi fokú iskolák voltak, és a schola fogalma csak kivételesen feltételez külön épületet vagy termet. Irányításuk kizárólag a lelkész, az egyház joga volt.

 

 

 

Menüpontok